Einstein

Háborúk idejéből maradtak fenn hírek azokról a sebesültekről, kiknek sebeibe légylárvák kerültek. Ezek a sebek sokkal gyorsabban és komplikációktól mentesebben gyógyultak léggyel nem "fertőzött" társaiknál.  Konkrét feljegyzés található e témában az amerikai polgárháború idejéből, egy Joseph Jones nevű orvos tollából, aki már akkor felismerte, hogy a lárvák csak az elhalt szövetet fogyasztják el, az élő, egészségest békén hagyják. Javaslata és észrevétele alapján egy másik a háborúban tevékenykedő orvos - J.F. Zacharias - használta is a lárvákat sebgyógyításra:
"Nyüvek… Egyetlen nap alatt sokkal alaposabban kitisztítanak egy sebet, mint bármilyen rendelkezésünkre álló anyag vagy eszköz. Hiszem, hogy sok életet mentettem meg a segítségükkel!"
Egy szintén amerikai orvos az Első Világháborúban a francia fronton kezelt két sebesültet, akiket egy hétre "ottfeledtek" a csatatéren. Azt vette észre, hogy sebeikben hemzsegtek a nyüvek, azonban a sebek a szepszis látható nyoma nélkül gyógyultak. Évtizedekkel később klinikai professzorként újra eszébe jutottak háborús élményei, s kezelhetetlen, akut gyulladásos csontbetegségek (osteomyelitis) kezelésére alkalmazta a nyüveket kísérleti jelleggel. A sebek hat hét alatt begyógyultak! Ezen kísérletek után  - a harmincas években - sokat alkalmazták a nyüveket sebkezelésben. Az USA-ban a Lederle nevű gyógyszerészeti cég tenyésztette gyógyászati célokra a Lucilia sericata legyeket (magyar nevük selymes döglégy, hazánkban nem honos fajról van szó), sikeresen alkalmazták őket sokféle nehezen gyógyuló seb, fekély kezelésében. Később az antibiotikumok elterjedésével a nyüves kezelések háttérbe szorultak.
Rájöttek arra is, hogy a nyüvek antibakteriális anyagokat választanak ki, s ezek az anyagok az egyébként rendkívül makacs, gyógyszerrezisztens baktériumra, a Staphylococcus aureus-ra is hatással vannak. Ennek köszönhetően újult meg az érdeklődés a nyolcvanas években a nyüvek iránt, az USA-ban egy intézményben felfekvéses és hasonlóan nehezen gyógyítható sebeket kezeltek velük kísérleti jelleggel, nagy sikerrel.
Angliában kezdtek klinikai kísérletekbe steril lárvák használatával, külön intézményt létesítve ezen kísérleteknek. Külön helyiségben tartják az ivarérett legyeket, külön a petéket - melyeket sterilizálnak - külön a kikelt lárvákat, s megint csak külön a kezelt betegeket.
A vadon élő selymes döglegyek sebekbe vagy elpusztult élőlényekbe petéznek, az ott kikelő lárvák pedig azonnal nekiállnak olyan komplex fehérjebontó enzimeket termelni, melyek segítségével folyadékká bontják a holt szöveteket. Ezt a folyadékot szívják aztán fel táplálékként (a pókok hasonló eljárással táplálkoznak, csak ők befecskendezik a fehérjebontó enzimeket a táplálékul szolgáló állat testébe), ilyen módon tüntetik el az elhalt szövetet a sebekről. Kellő tápanyag elfogyasztása után a gyorsan növekvő lárvák kétszer vedlenek, majd elérvén kifejlett méretüket elhagyják a táplálékot és bebábozódnak, ez a források és a hőmérséklet függvényében nagyjából öt nap alatt következik be.
A steril lárvákat kb. két milliméteresen vonják szolgálatba. A sebre igazított alakú és méretű hordozóanyag felületére ragasztják a lárvákat, majd egy hálóval rögzítik őket, így kerülnek a sebre. Átlagosan négyzetcentiméterenként 10 nyű alkalmazása javasolt, természetesen a seb mélységétől függően. Nagyjából 3 napig maradnak a seben a lárvák, azt követően lebontják a védőburkolatot fölülük, ekkor a nyüvek kipotyognak vagy "saját lábukon" távoznak a sebből. Ha maradna benne, azt sóoldattal ki lehet mosni.
A kezelés mellékhatásoktól mentes, persze csak ha valóban steril lárvákat használnak. Nem fordulhat elő, hogy esetleg a sebben maradó lárva befúrja magát az élő szövetbe és azt kezdi enni, nem fordulhat elő, hogy a lárva a sebben bábozódik be, mivel mindenképpen a felszínre kell ehhez jutnia. Az egyetlen ismert mellékhatás az, hogy a kezelt seb viszket. Egy esetet írtak le, amikor gyenge vérzés lépett fel a kezelt seben, itt azonban az erekkel erősen átszőtt szövet esetében a túl nagy tömegben felhelyezett lárvák által kiválasztott enzim váltotta ki a vérzést.
Természetesen akadnak mind a betegek, mind az orvosok körében ellenzői a módszernek, elsősorban a nyüvek által kiváltott undor miatt. Azonban a segítségükkel nagyban gyorsítható a sebek gyógyulása, megszüntethető vagy jelentősen csökkenthető a sebek elfertőződése - még az antibiotikummal szemben rezisztens baktériumok esetében is. Ellenjavallata csupán az erekkel sűrűn áthálózott sebek esetében van.
Mindez onnan került most a blogba, hogy tegnap a rádióban beszélgettek a szegedi bőrklinika professzorával, dr. Szabad Gáborral, aki hazánkban elsőként alkalmazza - egyelőre csak kísérleti jelleggel - a nyüveket.
Itt olvasható egy interjú a témáról, itt  pedig a rádiós beszélgetés írott, szerkesztett változata.